Kilenc esztendeje az azóta már Pécsett a művészeti doktori cím megszerzésére készülő szobrász, Hadházi Balázs kapta meg először a 2001-ben tragikus balesetben elhunyt debreceni festőművész és művészetszervező, Égerházi Imre emlékére alapított ösztöndíjat.
Azóta már az idei díjazottal együtt 13-an részesültek (volt esztendő amikor ketten megosztva kapták) az alkotó örökösei által létrehozott elismerésből, melyet minden esztendőben a legjobb képzőművészeti teljesítményt nyújtó tanulónak ítéli oda az erre kijelölt grémium, melynek Buka László rajztanár a vezetője.

A 2014-es díjazott, Kathy Zsófia 12. a osztályos tanuló kedden vehette át az elismerést Égerházi Pétertől, és az eseményen két korábbi díjazott, Lekics Lilian (2008) és Papp Tibor (2011) is részt vett, hiszen munkáikból kiállítás is nyílt a Dóczy Galériában.

A harmadik kiállító, Hadházi Balázs, aki 2009-ben másodjára is kiérdemelte a díjat, illetve munkái csak fényképeken lehettek jelen a tárlókban, de kivételes tehetségéről azok is árulkodnak.

A jövőre rajzból érettségiző idei győztes legkedvesebb időtöltése a rajzolás, melyben a szabadságot szereti, mint azt a díjátadó után elmondta. Tavaly a megyei versenyen első helyet szerzett, és a Képzőművészeti Egyetemre készül, komolyan szeretne a festészettel foglalkozni.

A Hajdú Online eredeti cikke

 

 

Vissza