Emlékezetes, szívet, lelket melengető volt az Égerházi kiállítás a Kálmáncsehi Galériában.

Végre Debrecenben is megrendezhettük Édesapám kiállítását a Széchenyi kerti Református Egyházközösség Galériájában.
Köszönet érte Jenei Zoltán lelkész úrnak és az egész közösségnek.
Köszönet Bölcskei Gusztáv püspök úrnak a meleg, baráti méltatásért.
Köszönet Szathmári Ibolya igazgató asszonynak a szakmai méltatásáért.
Köszönet Sipos András és Kovács Ferenc zenészbarátaimnak a közreműködésért.
Köszönet azoknak, akik kölcsönadták festményeiket.
Köszönet mindenkinek, aki segített és mindenkinek, aki megnézte!

Áldás!

Budapest, 2006. július 5.

Égerházi Attila

Jenei Zoltán lelkész úr köszönti a megjelenteket

Bölcskei Gusztáv püspök úr megnyitója

Bölcskei Gusztáv püspök úr megnyitója

Bölcskei Gusztáv püspök úr megnyitója

Égerházi Attila és Bölcskei Gusztáv

Szathmári Igolya igazgatónô méltatja
Égerházi Imre munkásságát

Szathmári Igolya igazgatónô méltatja
Égerházi Imre munkásságát

Szathmári Igolya igazgatónô méltatja
Égerházi Imre munkásságát

Szathmári Igolya igazgatónô méltatja
Égerházi Imre munkásságát

Égerházi Attila, Kovács Ferenc, Sipos András
zenélt

A látogatók birtokba veszik a kiállítótermet

Égerházi Imre hitélettel kapcsolatos alkotásai

Vissza