Kiállítás a Dóczy Galériában

Debrecen új galériával gazdagodott, ami nagyban köszönhető Arany Lajosnak, aki szorgalmazta, hogy Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma dísztermében rendszeresen rendezzenek kiállításokat. Az intézmény igazgató-helyettese korábban újságíróként baráti kapcsolatot ápolt édesapánkkal, így kézenfekvő volt számára, hogy a nyitó tárlat Égerházi Imre képeiből álljon. A galéria létrehozásakor az ő szellemiségének a továbbörökítését tűzte ki célul.
Az eseményre a nagymúltú almamáter ünnepi hetében, a Szabó Magda írónő tiszteletére rendezett Matula-napok keretében került sor október 7-én. Arany Lajos üdvözlő szavai után Béres László, Hajdúhadház polgármestere emlékezett meg Égerházi Imre munkásságáról. Kedves szavakkal mutatta be a művészt és az embert, akinek kiemelte művészetszervező munkáját is, és az igazgató-helyetteshez hasonlóan példának állította a zömmel diákokból álló hallgatóság elé.
A nyitóünnepség zárásaként az örökösök nevében megköszöntem azt a gesztust, hogy szülőhelye mellett, lakhelyén, Debrecenben is akadt egy intézmény, amely fontosnak tartotta – még ha csak 12 kép erejéig is -, hogy emléket állítson művészi munkásságának. Reményeink szerint a Dóczy Galériával elkezdett együttműködés ezzel még nem ért véget, s ezt Arany Lajos is megerősítette.

Égerházi Péter


Megnyitó

Béres László beszéde

Égerházi Péter köszöntője

A megnyitó közönsége

A galéria bejárata

Vissza